készülődés 1

Ismét elindulok. Igazság szerint meg sem álltam.
Idén több éjszakát töltök idegen ágyakban, mint a sajátomban.
Kezdem megszokni a konfort hiányát; már nem érzem annyira a kemény matracokat, a hideg éjszakákat egy sátorban, kevésbé zavar a horkolás és az emberszag, mindez az élet és az utazás velejárója. A felfedezésé, ami saját korlátaim megismerésével kezdődik, egybekötve a körülöttem mozgó emberek és kultúrájuk felfedezésével.

Dél-Kelet Ázsia nagy kaland volt. De úgy érzem, hogy ez ahhoz képest ugrás kötél nélkül a Pont de l'Artuby-ről (lsd Raul iwiwjén a videót)...
A Camino Frances egy csodás álom volt, a barátság és a szeretet útja.

De ez az út egészen másnak ígérkezik... Dél-Amerika pillanatnyilag azt jelképezi számomra, amire olyan régóta vágytam.
Nem is csak az úticél miatt, hanem az utazás jellege és főleg az utitárs miatt.
Igazi romantikus kaland, amiről világéletemben álmodoztam.

A cím nem igazán helyes, mert nem csak az inkákról van szó. Az egykori hatalmas inka birodalom legtöbb lakosát kiírtották a spanyol konkvisztádorok, ma már csak Peru és Bolívia egyes részein élnek kései leszármazottaik. De Chile és Argentina állítólag szinte teljesen európaiak leszármazottaival népesült be, így itt főleg a természet csodáit keressük majd.
Október 10 és december 11 közötti (ez azóta változott, lásd a szept 29-i bejegyzést!) két hónapban be szeretnénk járni Peru, Bolivia, Chile és Argentina nagy részét. Kérve utunkhoz őrangyalaink segítségét.

Tudatában a veszélynek, vadul kalapáló szívvel vetem bele magam a kalandba, egyedüli kapaszkodóként hátizsákom szíját, túrabotjaim nyelét szorongatva, s bátorságot merítve egy zöldes-szürke szempárból, akivel a két hónap minden percét boldogan fogom megosztani.

Még 22 nap.