Már több, mint egy éve hazajöttünk. De még előfordul, hogy a lámákkal álmodom. Álmomban robogok az Altiplano kietlen útjain, az ablakon besüvít a szél, mellettem álmos és egyszerű ruhába, magas, perui kalapba öltözött helyi kecsuák dülöngélnek, ahogy a busz élesen kerüli a kátyúkat a keskeny úton. Kinézek az ablakon, és hatalmas lámacsordát terelgető asszonyt látok, hátára kötve színes kendőbe valami, amit ilyen távolságból nem tudok kivenni. Talán a csemetéje alszik békésen a lepelben, míg ő botjára támaszkodva komótosan gyalogol a lámák között.
A távolban tavak ezüstszürke víztükrén csillan meg a fény. Minden kietlen, a fű szárazon sárgul, fúj a szél, de az egész valahogy olyan békés, nyugodt és fenséges, a bárányfelhőkkel a hirtelenkék égen, hogy nem tudom, álmodom, vagy tényleg létezik ez a szépség!
Az biztos, hogy ez a majdnem három hónap nagyban változtatott a dolgokhoz való hozzáállásomon.
A sok fantasztikus ember, akit utunk során megismertünk...ahogy rájuk gondolok, mosolyra húzódik a szám! Guilhermina és Richar, a kedves házaspár, akik a Cusco melletti inkák szent völgyében ismeretlenül is a barátaik közé fogadtak, és megosztották velünk mindenüket, Raul, az argentin kedves őrült, aki a szívét is belefőzte vacsoránkba Perito Morenoban, Omar anyukája, aki kedves magyar szavakkal fogadott a limai reptéren, a sort még sokáig folytathatnám...
És nem felejtem el a túráinkat sem, különösen az elsőt, a híres Santa Cruz trekket, amit önerőből, vezető nélkül tettünk meg, szinte még alig akklimatizálódva másztunk fel a 4720 méteres hágóra!
Rengeteg ajándékot kaptam ettől az úttól, amit sem a leírt sorok, sem a képek nem tudnak visszaadni. De hát így van ez már az utazásokkal. Annyira szabadnak és boldognak érzi magát az ember az út alatt, hogy utána már csak erre az érzésre vágyik, miután hazajött. Ezért van, hogy aki egyszer megízleli a hátizsákos kalandozást, a szabadság ízét, az nem tud leszokni róla, s újra és újra vissza kell térnie bizonyos helyekre, országokba. Már mi is alig várjuk, hogy újra útra kelhessünk!
2010. január 11., hétfő
2008. december 22., hétfő
utórezgés
Remélem, megkapom a csomagot. Még nem találták meg, ami némi aggodalomra ad okot.
Sokmindent sajnálnék elveszteni, a ruhákon, szuper hálózsákon és sátron túl az ajándékokat és emlékeket, amit vettem. Nem sok, de örültem mindnek.
Drukkoljatok, hogy megérkezzen!
Sokmindent sajnálnék elveszteni, a ruhákon, szuper hálózsákon és sátron túl az ajándékokat és emlékeket, amit vettem. Nem sok, de örültem mindnek.
Drukkoljatok, hogy megérkezzen!
Buenos Aires
Par nap tavlatabol ujragondolom az utolso napokat.
Jo itthon lenni, de nagyon hianyzik.... minden...
Gondolatban felülök ismét a repülőre, s par másodperc múlva már meg is érkezem, ott vagyok Buenos Aires-ben.
December 16-a van, épp most érkeztünk vissza a városba, Iguazuból.
Miutan 10kor felhívtuk Isa-t, Galien francia-argentin családi barátját, ő rögtön felajánlja, hogy lakjunk nála.
Igy fel óra múlva már Buenos Aires egyik legdrágább polgári negyedében sétálunk, a megadott címet keresve.
Hatalmas, fakapu előtt találtuk magunkat, nagy, réz kopogtatókkal feldíszítve.
Bent múzeumi folyosó méretű márványelőtér, kb 50 méteren kanyargott a liftig. Balra kis, trópusi növényekkel telerakott belső udvar, szökőkúttal, jobbra a szállodai recepcióhoz hasonlító portáspult, éjjel-nappali portásszolgálattal. A márványfolyosón márványszobrok. Nem ragozom, furán éreztük magunkat többnapi koszunkkal, hatalmas hátizsákunkkal.
Isa nagyon kedves volt. Első pillantásra elbűvölt, nyíltságával, karakterével.
A többnapi kényeztetést nem tudom hogyan meghálálni.
Kaptunk egy külön szobát, az egyik falat szinte teljesen beborító tükörrel, légkondival, kertre néző ablakkal, és fejünk fölött hatalmas faliszőnyeggel.
Maga a lakás hatalmas. Labirintus. Klasszikus szalon, kandallóval, régi bútorokkal, aranyozott mindennel, zongorával, festményekkel a falon, külön könyvtárszobával ... egyáltalán, minden a jólétről árulkodott.
Innen nyílt az étkező, hatalmas, ovális asztallal. Megjegyzem, minden reggel megterítve várt a reggelivel, míg végre kikeltünk az ágyból. Porcelán étkészlettel, és ezüst evőeszközökkel. Na persze! :)
A lakás amúgy Isa anyukájáé, Alix-é, aki egy 64 éves, elbűvölő, fitt, és rettentő jó humorú elegáns dáma. Közvetlen, kedves. Nagyon megszerettem. 3 éve tanult meg ikonokat festeni, s most vett részt az első kiállításon 6 ikonjával, amik igazán szépek!!! Le a kalappal előtte.
4 napos B.Aires-i tartózkodásunk jórészt a pihenésről, s az élet élvezetéről szólt.
Sokáig aludtunk, nagyokat ettünk, sétáltunk, és délután sziesztáztunk. Nem állítom, hogy mindent láttunk B.A-ből, de a lényeget igen, s a város hangulatát teljesen sikerült magunkba szívni.
Első nap a belváros tüzetesebb felfedezését tűztük ki célul.
A Plaza de Mayo és környéke, a Sarmiento Admiralis 3 árbócos, 19. századi múzeumhajója, a város legrégebbi könyvesboltja és gyógyszertára, és a belváros építészeti eklekticizmusa volt jellemző erre a sétára.
Majd este Isa-val lesétáltunk a pár utcányira lévő Recoleta negyedbe. Pontosabban a hatalmas parkba, ahol 150-200 éves, de korukat sokkal többnek mutató, hatalmas faóriásokban gyönyörködtünk a lemenő nap fényében. Egzotikus fák, pl egy hatalmas fikuszféle. A parkban van B.A legszebb temetője, ahol a város krémje nyugszik, a párizsi Montmartre, vagy Pere Lachaise temetőkre hasonlító miniváros. A mellette lévő fehér templom a naplementében varázsos volt, s mikor beléptünk, épp valami misét kísérő templomi zene zengte be a templomteret, az oltáron égő gyertyák pedig sejtelmesen egészítették ki a vörösen bevilágító napsugarak fényét.
Majd Isa elvitt minket egy kis körre a Rió La Plata folyóhoz, a tengerpartra, meg az Avenida Libertador mellett fekvő hatalmas és csodás parkba. Kis tavak, libák, gyönyörű növények, rengeteg sportoló buenos aires-i. A park mellett hatalmas felhőkarcolók alkották a kontrasztot.
Majd az estét egy kis borozgatással zártuk, a Recoleta temető melletti park egyik kávézójában.
Másnap sokáig alvás (mint minden nap amúgy), majd reggeli után visszamentünk a Recoletaba.
Mig én a temetőben bóklásztam, Galien internetezett.
Majd lesétáltunk/buszoztunk a Palermo Viejo negyedbe, ami egy 20-30-as években épült házakkal dicsekvő, kellemes, hangulatos, kissé bohém negyed. Színes házai egy másik korszakot és országot idéznek.
Ebéd után megkerestük a belvárosban, a Callao út mellett a híres színházból átalakított El Atheneo könyvesboltot. Szemünk-szánk tátva maradt az álmulkodástól, kb olyan, mintha a budapesti operában rendeztek volna be könyvesboltot úgy, hogy minden dekorációt, aranyozást meghagynak, csak a székeket veszik ki!!!
Este Café Tortoni-ba mentünk, hogy egy igazi tango-esten vegyünk részt. De nem volt szerencsénk, mivel épp akkor zártkörű rendezvény volt, így egy nagy esti séta lett a látogatásból.
Harmadnap a La Boca negyedbe mentünk ki. Ez egy elturistásodott szegénynegyed, a tango egyik szülőföldje. A Caminito (utca) s környező kis utcácskák tele vannak színes házakkal, művészekkel, utcákon táncoló tango-táncosokkal, bohém hangulattal, és napfénnyel (ami amúgy az egész városra jellemző. Apropó éghajlat : itt is nagyon meleg van, na azért nem annyira, mint IGuazunál, csak olyan 57 fokos páratartalom és 29-30 fok, amit simán 40nek érezni a tűző napon. )
Kései ebéd a San Telmo negyed (na ez most a tango bűvös negyede) egyik éttermében, ahol legendásan jó (és olcsó) a bélszín. Hogy olcsó lett volna, nem állítom, de tény, hogy kapitális méretű bélszínnel, körettel, borral ettük magunkat szinte betegre 96 pesoért, ami kb 6500 forint (kettőnknek).
Délután végén kis sziesztára és zuhanyra hazaugrottunk, mivel este Galien nagybátyja és Isa közös barátjához voltunk hivatalosak vacsorára.
Lidia Borda (a házigazda) Argentina egyik legjobb és legismertebb tango-énekese. Egy művésznegyedben lakik két aranyos gyerekével és Pablo nevű szellemes férjével.
A vacsora kitűnő volt, és - mindannak ellenére, hogy Lidiáék csak spanyolul beszélnek, így a kommunikáció jórészt Isa tolmácsolásával történt - nagyon jól éreztük magunkat.
Pénteken (a szokásos ráérős felkelés után) a délelőtt végét és a délután elejét ismét az El Atheneo-ban töltöttük. Annyira jó hangulatú ez a hely, hogy múltkor eldöntöttük, beülünk ide olvasni. Ugyanis van itt egy kávézó (a régi szinpad helyén), és mindenhol székek, fotelok vannak a páholyokban, mint egy könyvtárban, s rengeteg olvasó, de a könyvet megfizetni nem tudó ember jár ide, mint egy hangulatos könyvtárba.
Majd gyomrunk korgására elindultunk haza, beugorva a közértbe, így otthon fenséges raviolit tudtunk főzni fokhagymás krémmel, előtte friss avokadoval és még meleg baguette-tel.
Délután pihenés, szieszta, majd este Isával elindultunk, hogy meghódítsuk a tango-bárokat.
Előbb a Café Torquato Tasso-ba mentünk, ahol épp tango-fesztivál volt, így egy kb 120 éves, de fantasztikus zenészpáros játékát tudtuk élvezni. Az egyik papi harmonikán, a másik gitáron játszott. De olyan jól, hogy néha azt hittük két gitáros van, mivel egyszerre szólaltatta meg a magas és mély hangokat kétféle módon.
A következő zenekar egy kissé egzaltált, modern együttes volt. újszerű, s bár nem rossz, de éjfélkor leléptünk, mert még más helyekre is be akartunk nézni.
Egy olyan bárba mentünk, aminek a címét a tango-énekes Lidiától kaptuk, teljesen autentikus és turistamentes hely.
Leginkább egy hatalmas kulturház volt, ill annak pincéje, ami hatalmas és modern terem.
Középen táncparkett, körben asztalok. Mindenféle korosztály, ez itt a helyi disco. Kb olyan hangulatú, mint a budapesti Forgács utcai műintézmény. Tánc, tánc, és tánc.
Itt álmélkodtunk néhány zseniális pár tango-tudásában, majd egyszercsak a forró hangulatú tango abbamaradt,s gyorsabb dallamok csendültek fel. Rájöttünk, hogy ez itt kérem Salsa, amire mindhármunknak forrni kezdett a vére. Galien táncolni akart (ami fura, mert nem tud salsázni, viszont imád bulizni), így én nem mondtam nemet.
Jó volt táncolni, ismét, majd 2 év után a salsát, rátalálni a (majdnem) elfeledett lépésekre.
A rövid buli után még sétáltunk picit ebben az éjjel fél 2kor is nyüzsgő, bárokkal és éttermekkel teli negyedben, majd hazatértünk.
A szombat a pakolás, hosszú reggeli és zongoralecke jegyében telt. A reggeli és indulás közti órában Galien rögtönzött zongoraleckét vett Isától (aki istenien zongorázik). Én le voltam nyűgözve, mindkettőjük által..
Majd délben megérkezett a bérkocsi, s mi könnyes szemmel vettünk búcsút Isától. A 40 perces út alatt lehúzott ablakkal élveztük a decemberi nyár utolsó perceit. A kék eget, napfényt, meleget, a kirakatokat díszitő feldíszített karácsonyfák és nyár látványának kontraszjtát.. s mindazt, amit megszerettünk ebben a városban.
A következő 3 óra a sorbanállás, reptéri procedúrák jegyében telt.
Némi késéssel szálltunk fel.
Eseménytelen út egy szupermodern, új gépen (ahol viszont az ülések nagyon kényelmetlenek voltak, így semmit nem tudtunk aludni, csak csukott szemmel próbálkoztunk pár órát). Érintésre érzékeny képernyőre bezzeg jutott mindenkinek, így jobbára filmeket néztünk, meg zenét hallgattunk. Na meg persze ettünk, mert a kaja olyan jó volt, amit még repülőn nem ettem!
Reggel 7.20kor szálltunk le (6.00 óra helyett), Madridban. Némi szívinkfartussal próbáltunk kijutni a gépből, s keresztülverekedni magunkat az útlevél és egyéb vizsgálatokon eljutni arra a terminálra, ahonnan 30 perc múlva indult a párizsi gépünk.
Sanszos volt, hogy lekéssük, de végül egy jó kis buszozással a két terminál között, meg hatalmas futással elértük a gépet.
A csomagjaink viszont nem.
Ezt persze csak Párizsban realizáltuk (bár éreztük, hogy így lesz).
Nagyon kedves úr vette fel a jegyzőkönyvet, s megnyugtatott, hogy a csomagokat pár napon belül eljuttatják a lakcímünkre. Én teljesen nyugodt voltam, Galien kevésbé, de nem értünk rá izgulni, mert az én gépem nemsokára indult Beauvais-ról, ahova még ki kellett jutnom, átvágva egész Párizson.
Így eliramodtunk a kijárat felé, s nemsokára hallgatagon ültünk egymás mellett a metrón. Mindketten az elválásra gondoltunk...
Rövid búcsú a Charles De Gaulle - Étoile-nál, ... majd 12.10kor már a buszon ültem a Porte Maillot-nál.
Rendben elértem a 3 órás Wizz-air gépet, s 17.15kor már felülről csodáltam a káprázatosan kivilágított Budapestet. Ajándék volt ez a tiszta idő, mikor egész Európa sűrű felhőbe burkolózott. Méltó fogadtatás, amit kiegészített a szeretetteljes fogadás Dani, Apu, Ani, és Raul által.
Házikoszt vacsorára (hála Anikónak), majd hatalmas alvás.
Hát így ért véget ez a kaland.
Életreszóló ajándék volt. Nagyon örülök, és hálás vagyok, hogy megadatott ez az út.
Jo itthon lenni, de nagyon hianyzik.... minden...
Gondolatban felülök ismét a repülőre, s par másodperc múlva már meg is érkezem, ott vagyok Buenos Aires-ben.
December 16-a van, épp most érkeztünk vissza a városba, Iguazuból.
Miutan 10kor felhívtuk Isa-t, Galien francia-argentin családi barátját, ő rögtön felajánlja, hogy lakjunk nála.
Igy fel óra múlva már Buenos Aires egyik legdrágább polgári negyedében sétálunk, a megadott címet keresve.
Hatalmas, fakapu előtt találtuk magunkat, nagy, réz kopogtatókkal feldíszítve.
Bent múzeumi folyosó méretű márványelőtér, kb 50 méteren kanyargott a liftig. Balra kis, trópusi növényekkel telerakott belső udvar, szökőkúttal, jobbra a szállodai recepcióhoz hasonlító portáspult, éjjel-nappali portásszolgálattal. A márványfolyosón márványszobrok. Nem ragozom, furán éreztük magunkat többnapi koszunkkal, hatalmas hátizsákunkkal.
Isa nagyon kedves volt. Első pillantásra elbűvölt, nyíltságával, karakterével.
A többnapi kényeztetést nem tudom hogyan meghálálni.
Kaptunk egy külön szobát, az egyik falat szinte teljesen beborító tükörrel, légkondival, kertre néző ablakkal, és fejünk fölött hatalmas faliszőnyeggel.
Maga a lakás hatalmas. Labirintus. Klasszikus szalon, kandallóval, régi bútorokkal, aranyozott mindennel, zongorával, festményekkel a falon, külön könyvtárszobával ... egyáltalán, minden a jólétről árulkodott.
Innen nyílt az étkező, hatalmas, ovális asztallal. Megjegyzem, minden reggel megterítve várt a reggelivel, míg végre kikeltünk az ágyból. Porcelán étkészlettel, és ezüst evőeszközökkel. Na persze! :)
A lakás amúgy Isa anyukájáé, Alix-é, aki egy 64 éves, elbűvölő, fitt, és rettentő jó humorú elegáns dáma. Közvetlen, kedves. Nagyon megszerettem. 3 éve tanult meg ikonokat festeni, s most vett részt az első kiállításon 6 ikonjával, amik igazán szépek!!! Le a kalappal előtte.
4 napos B.Aires-i tartózkodásunk jórészt a pihenésről, s az élet élvezetéről szólt.
Sokáig aludtunk, nagyokat ettünk, sétáltunk, és délután sziesztáztunk. Nem állítom, hogy mindent láttunk B.A-ből, de a lényeget igen, s a város hangulatát teljesen sikerült magunkba szívni.
Első nap a belváros tüzetesebb felfedezését tűztük ki célul.
A Plaza de Mayo és környéke, a Sarmiento Admiralis 3 árbócos, 19. századi múzeumhajója, a város legrégebbi könyvesboltja és gyógyszertára, és a belváros építészeti eklekticizmusa volt jellemző erre a sétára.
Majd este Isa-val lesétáltunk a pár utcányira lévő Recoleta negyedbe. Pontosabban a hatalmas parkba, ahol 150-200 éves, de korukat sokkal többnek mutató, hatalmas faóriásokban gyönyörködtünk a lemenő nap fényében. Egzotikus fák, pl egy hatalmas fikuszféle. A parkban van B.A legszebb temetője, ahol a város krémje nyugszik, a párizsi Montmartre, vagy Pere Lachaise temetőkre hasonlító miniváros. A mellette lévő fehér templom a naplementében varázsos volt, s mikor beléptünk, épp valami misét kísérő templomi zene zengte be a templomteret, az oltáron égő gyertyák pedig sejtelmesen egészítették ki a vörösen bevilágító napsugarak fényét.
Majd Isa elvitt minket egy kis körre a Rió La Plata folyóhoz, a tengerpartra, meg az Avenida Libertador mellett fekvő hatalmas és csodás parkba. Kis tavak, libák, gyönyörű növények, rengeteg sportoló buenos aires-i. A park mellett hatalmas felhőkarcolók alkották a kontrasztot.
Majd az estét egy kis borozgatással zártuk, a Recoleta temető melletti park egyik kávézójában.
Másnap sokáig alvás (mint minden nap amúgy), majd reggeli után visszamentünk a Recoletaba.
Mig én a temetőben bóklásztam, Galien internetezett.
Majd lesétáltunk/buszoztunk a Palermo Viejo negyedbe, ami egy 20-30-as években épült házakkal dicsekvő, kellemes, hangulatos, kissé bohém negyed. Színes házai egy másik korszakot és országot idéznek.
Ebéd után megkerestük a belvárosban, a Callao út mellett a híres színházból átalakított El Atheneo könyvesboltot. Szemünk-szánk tátva maradt az álmulkodástól, kb olyan, mintha a budapesti operában rendeztek volna be könyvesboltot úgy, hogy minden dekorációt, aranyozást meghagynak, csak a székeket veszik ki!!!
Este Café Tortoni-ba mentünk, hogy egy igazi tango-esten vegyünk részt. De nem volt szerencsénk, mivel épp akkor zártkörű rendezvény volt, így egy nagy esti séta lett a látogatásból.
Harmadnap a La Boca negyedbe mentünk ki. Ez egy elturistásodott szegénynegyed, a tango egyik szülőföldje. A Caminito (utca) s környező kis utcácskák tele vannak színes házakkal, művészekkel, utcákon táncoló tango-táncosokkal, bohém hangulattal, és napfénnyel (ami amúgy az egész városra jellemző. Apropó éghajlat : itt is nagyon meleg van, na azért nem annyira, mint IGuazunál, csak olyan 57 fokos páratartalom és 29-30 fok, amit simán 40nek érezni a tűző napon. )
Kései ebéd a San Telmo negyed (na ez most a tango bűvös negyede) egyik éttermében, ahol legendásan jó (és olcsó) a bélszín. Hogy olcsó lett volna, nem állítom, de tény, hogy kapitális méretű bélszínnel, körettel, borral ettük magunkat szinte betegre 96 pesoért, ami kb 6500 forint (kettőnknek).
Délután végén kis sziesztára és zuhanyra hazaugrottunk, mivel este Galien nagybátyja és Isa közös barátjához voltunk hivatalosak vacsorára.
Lidia Borda (a házigazda) Argentina egyik legjobb és legismertebb tango-énekese. Egy művésznegyedben lakik két aranyos gyerekével és Pablo nevű szellemes férjével.
A vacsora kitűnő volt, és - mindannak ellenére, hogy Lidiáék csak spanyolul beszélnek, így a kommunikáció jórészt Isa tolmácsolásával történt - nagyon jól éreztük magunkat.
Pénteken (a szokásos ráérős felkelés után) a délelőtt végét és a délután elejét ismét az El Atheneo-ban töltöttük. Annyira jó hangulatú ez a hely, hogy múltkor eldöntöttük, beülünk ide olvasni. Ugyanis van itt egy kávézó (a régi szinpad helyén), és mindenhol székek, fotelok vannak a páholyokban, mint egy könyvtárban, s rengeteg olvasó, de a könyvet megfizetni nem tudó ember jár ide, mint egy hangulatos könyvtárba.
Majd gyomrunk korgására elindultunk haza, beugorva a közértbe, így otthon fenséges raviolit tudtunk főzni fokhagymás krémmel, előtte friss avokadoval és még meleg baguette-tel.
Délután pihenés, szieszta, majd este Isával elindultunk, hogy meghódítsuk a tango-bárokat.
Előbb a Café Torquato Tasso-ba mentünk, ahol épp tango-fesztivál volt, így egy kb 120 éves, de fantasztikus zenészpáros játékát tudtuk élvezni. Az egyik papi harmonikán, a másik gitáron játszott. De olyan jól, hogy néha azt hittük két gitáros van, mivel egyszerre szólaltatta meg a magas és mély hangokat kétféle módon.
A következő zenekar egy kissé egzaltált, modern együttes volt. újszerű, s bár nem rossz, de éjfélkor leléptünk, mert még más helyekre is be akartunk nézni.
Egy olyan bárba mentünk, aminek a címét a tango-énekes Lidiától kaptuk, teljesen autentikus és turistamentes hely.
Leginkább egy hatalmas kulturház volt, ill annak pincéje, ami hatalmas és modern terem.
Középen táncparkett, körben asztalok. Mindenféle korosztály, ez itt a helyi disco. Kb olyan hangulatú, mint a budapesti Forgács utcai műintézmény. Tánc, tánc, és tánc.
Itt álmélkodtunk néhány zseniális pár tango-tudásában, majd egyszercsak a forró hangulatú tango abbamaradt,s gyorsabb dallamok csendültek fel. Rájöttünk, hogy ez itt kérem Salsa, amire mindhármunknak forrni kezdett a vére. Galien táncolni akart (ami fura, mert nem tud salsázni, viszont imád bulizni), így én nem mondtam nemet.
Jó volt táncolni, ismét, majd 2 év után a salsát, rátalálni a (majdnem) elfeledett lépésekre.
A rövid buli után még sétáltunk picit ebben az éjjel fél 2kor is nyüzsgő, bárokkal és éttermekkel teli negyedben, majd hazatértünk.
A szombat a pakolás, hosszú reggeli és zongoralecke jegyében telt. A reggeli és indulás közti órában Galien rögtönzött zongoraleckét vett Isától (aki istenien zongorázik). Én le voltam nyűgözve, mindkettőjük által..
Majd délben megérkezett a bérkocsi, s mi könnyes szemmel vettünk búcsút Isától. A 40 perces út alatt lehúzott ablakkal élveztük a decemberi nyár utolsó perceit. A kék eget, napfényt, meleget, a kirakatokat díszitő feldíszített karácsonyfák és nyár látványának kontraszjtát.. s mindazt, amit megszerettünk ebben a városban.
A következő 3 óra a sorbanállás, reptéri procedúrák jegyében telt.
Némi késéssel szálltunk fel.
Eseménytelen út egy szupermodern, új gépen (ahol viszont az ülések nagyon kényelmetlenek voltak, így semmit nem tudtunk aludni, csak csukott szemmel próbálkoztunk pár órát). Érintésre érzékeny képernyőre bezzeg jutott mindenkinek, így jobbára filmeket néztünk, meg zenét hallgattunk. Na meg persze ettünk, mert a kaja olyan jó volt, amit még repülőn nem ettem!
Reggel 7.20kor szálltunk le (6.00 óra helyett), Madridban. Némi szívinkfartussal próbáltunk kijutni a gépből, s keresztülverekedni magunkat az útlevél és egyéb vizsgálatokon eljutni arra a terminálra, ahonnan 30 perc múlva indult a párizsi gépünk.
Sanszos volt, hogy lekéssük, de végül egy jó kis buszozással a két terminál között, meg hatalmas futással elértük a gépet.
A csomagjaink viszont nem.
Ezt persze csak Párizsban realizáltuk (bár éreztük, hogy így lesz).
Nagyon kedves úr vette fel a jegyzőkönyvet, s megnyugtatott, hogy a csomagokat pár napon belül eljuttatják a lakcímünkre. Én teljesen nyugodt voltam, Galien kevésbé, de nem értünk rá izgulni, mert az én gépem nemsokára indult Beauvais-ról, ahova még ki kellett jutnom, átvágva egész Párizson.
Így eliramodtunk a kijárat felé, s nemsokára hallgatagon ültünk egymás mellett a metrón. Mindketten az elválásra gondoltunk...
Rövid búcsú a Charles De Gaulle - Étoile-nál, ... majd 12.10kor már a buszon ültem a Porte Maillot-nál.
Rendben elértem a 3 órás Wizz-air gépet, s 17.15kor már felülről csodáltam a káprázatosan kivilágított Budapestet. Ajándék volt ez a tiszta idő, mikor egész Európa sűrű felhőbe burkolózott. Méltó fogadtatás, amit kiegészített a szeretetteljes fogadás Dani, Apu, Ani, és Raul által.
Házikoszt vacsorára (hála Anikónak), majd hatalmas alvás.
Hát így ért véget ez a kaland.
Életreszóló ajándék volt. Nagyon örülök, és hálás vagyok, hogy megadatott ez az út.
2008. december 20., szombat
utolso percek (Buenos Aires)
Fennyel telitett az udvar, az utcak, a varos folott a kek eg.
A spaletta resein at belopodzik a szoba huvosebe, megcirogatva a szonyeg rojtjait.
A beszurodo zajokat hallgatom, sziesztam huvoseben; a buszok nyikorgasat, gyerekek zsivalyat, s hihetetlennek tunik most, hogy 36 ora mulva mar kis hazam felett repulok, ha nem borul szurke felhoreteg a tajra, tan latom lepillantva a Dunantul egy teli szeletet.
a szomorúság lassan ható méregként tölti ki a szívemet...
....
(pentek delutan)
Mindjart repulunk.... :(((((((((((((((((((((((((
haza :))))))))))))))))))
A spaletta resein at belopodzik a szoba huvosebe, megcirogatva a szonyeg rojtjait.
A beszurodo zajokat hallgatom, sziesztam huvoseben; a buszok nyikorgasat, gyerekek zsivalyat, s hihetetlennek tunik most, hogy 36 ora mulva mar kis hazam felett repulok, ha nem borul szurke felhoreteg a tajra, tan latom lepillantva a Dunantul egy teli szeletet.
a szomorúság lassan ható méregként tölti ki a szívemet...
....
(pentek delutan)
Mindjart repulunk.... :(((((((((((((((((((((((((
haza :))))))))))))))))))
2008. december 16., kedd
Iguazu - Misiones (megye)
Ezek a kepek meg az vizeses-turan keszultek. Csak ugye nem tudtam ide feltolteni oket. (azert az indafoton mas kepek vannak, azokat mar nem toltom fel ide)
Vegul nem ugy alakult a 2 pihenos napunk, ahogy gondoltuk.
Szombaton, a kempingbe visszaerve felfedeztuk, hogy mukodik az ahitott medence! :)
Ez nagy orom, mert csak errol almodoztunk, hogy a rekkeno hosegben lehuthessuk magunkat. Igy a gyors salata-ebed utan egesz delutant a medence partjan toltottuk, palmafak arnyekaban. Kartyaparti, ping-pong-parti...
Este szokasos hussutogetes, belszin roston, tejszines-fokhagymas gnocchi-val. hmmmmm!
Masnap delelott elmentunk a Harom orszag hatarahoz. Ugyanis a 2 folyo Puerto Iguazu varos mellett folyik ossze. Igy egyik oldalon Argentina, masikon Brazilia, harmadikon Paraguay van.
Salata-ebed, majd nap tovabbi resze a medence partjan "toltodott" el. :)
Szokasos kartya, pingpong.
Ma nyomasztobb meleg volt, igy du aludtam egy orat, majd egy jo kis viharra ebredtem. Olyan tropusi viharkent kezdodott, ami csak ugy dol az egbol, majd lecsendesult nyari zaporra. Jol lehutotte a levegot, de azert meg mindig eleg volt a polo-furdoruha.
Este sutogetes, ismet, majd koran lefekudtunk, mivel masnap koran keles.
5.15kor csongott az ora hetfon, 6kor mar kint alltunk a buszmegalloban. Sotet, es kellemes homerseklet (19 fok)
Szerencsesen elertuk a 6.30as buszt, s 11kor mar San Ignacio-ban voltunk.
Ez Misiones megye legjobban megmaradt "kolostoregyuttese". Ez rossz szo, de vegulis az volt. A jezsuitak 1549-tol kezdtek letrehozni "missziokat" (lasd Misszio c film Robert de Niroval, es Jeremy Irons-szal), a dzsungel deli reszen, ahol a Guarani torzs elt.
Egy 1609-es karta szerint a spanyol kiraly fuggetlenitette oket, tehat elszeparalt kis kozossegekben eltek, szabadon. Eltorolve a rabszolgasagot, mindenki egyenlo volt, egyenloen dolgozott, kapott elelmet, ruhat, hazat, demokratikus modon valasztott vezetojuk volt, s ez volt az elso torzs a Foldon (!), ahol 100%ban eltoroltek az analfabetizmust. Ekkor 1650 et irunk!!!! Ezt nem tudtuk, s hitetlenkedve olvastuk. Nem volt halalbuntetes, teljesen utopisztikus, mondhatni a marxista almok szerinti szocialista tarsadalmat hoztak letre. Persze ez nem tartott sokaig, mert a portugalok a 18. szazadban eluztek az indianokat, ill a jezsuita papokat is (miutan Habsburg Ferdinand spanyol kiraly egy szerzodesben Portugalianak adta ezt a kis foldreszt).
Szumma szummarum, eme kis tori-ora utan, ma a San Ignacio MIni romjai a legjobban megmaradtak, gyonyoru voros teglabol epult falak, katedralis maradvany... az Unesco a vilagorokseg reszeve nyilvanitotta. (persze azert nem volt nagy szam)
De jot setaltunk a romok kozott, s sziesztaztunk egy padon.
Aztan 17.30kor felultunk a Buenos Aires-be jovo buszra, jot aludtunk a buszon (megvacsiztunk, mert itt mindig van kaja, udito, bor, kave az arban!!!).
S ma reggel 7.30kor begurultunk Buenos Aires Retiro palyaudvarara. :)
2008. december 13., szombat
Iguazu
Tegnap egesz nap az Iguazu Vizesesnel voltunk.
Faradtan (mivel sokaig sutogettunk), 7kor keltunk, hogy a 7.40es buszt elerjuk, igy az elsok kozt voltunk, akik beleptek a Nemzeti Park teruletere aznap. Nem volt rossz otlet ilyen koran kelni, mivel az elso par oraban meg eleg kevesen voltak, sok helyen egyedul setalgattunk az osvenyeken.
Tudni kell errol a hatalmas vizesesrol, hogy 3 orszag hataran fekszik. Azaz maga a vizeses csak 2, Brazilia (kisebb resze) es Argentina (70%ban) teruleten.
A 275 kisebb-nagyobb vizeses 2,5 km-nyi teruleten zubog ala a melybe. A legmagasabb az "Ordog torka", 90 meter magasrol omlik le, vastag parafelhot vonva a "torok" kore es fole.
Az argentin resz sokkal bujabb, mint a brazil (allitolag). Az egesz egy hatalmas buja oserdo. Valojaban ez itt mar az oserdo, a tropusi Amazonas videke (meg ha eleg messze is vagyunk az Amazonastol). A parkot atszelik a jol megepitett osvenyek, szinte mind kovel boritva, hogy meg kerekes szekkel is lehessen rajtuk gurulni. De ez nem akadalyozza meg, hogy egy igazi oserdoben erezzuk magunkat. Lelepve az osvenyrol ugyanis valoban az oserdoben vagyunk (sok helyen van pl tabla, hogy a majmok, coatik etetese tilos es veszelyes, ill mindenhol kigyora figyelmeztet a tabla.
Reggel, mikor meg keves turista volt, s az osvenyeken (majdnem) csak mi voltunk, lassan es csendben mentunk, hogy minel tobb allatot meg tudjunk figyelni.
Sok madar, meg tobb pok (oriasi, nagy labuak, de nem a madarpok-felek, hanem a merges picik) es pokhalo mindenhol. Koatit is lattunk (nem tudom, hogy hivjak magyarul), ez valami mosomaci fele, hosszu farokkal, a szurikatara is hasonlit, az erdo aljnovenyzeteben mozog, es allitolag nagyon harap. Mi egy csaladot lattunk, anyat picinyeivel vonulni, de ok nem jottek kozel, hogy a harapast teszteljuk.
Meg valami fura tengerimalac-nyul-mokus fele hibridet is lattunk tobbszor is, eszegetni a fak alatt. Ot jol meg tudtuk figyelni, mert eleg suketnek nezett ki, nem reagalt nagyon kozeledesunkre.
A nagy iguanak okoztak az elso meglepeteseket, kb 50-60 cm hosszuak, lomhan lepkednek az osvenyeken, s meg az embertol sem felnek nagyon. Sot, mikor ebedeltunk, odajottek, mivel mindent megesznek, igy a morzsakkal jol megetettuk oket (amugy vigyazni kell, mert mivel dogevok, sok fertozest okozhat, ha megharapnak).
A legjobban a pillangokat elveztem. Olyan erzes volt egesz nap, mintha egy pillango-parkban lennenk. Ezer es millio pillango repdesett mindenfele, ezer fele, hatalmas, pici, szines es szurke. Meses volt!
A parkban kb 10-15 kmnyi osveny van (sacc/kb), oda-vissza setalva rajtuk ez tetemes tura. Delelott a lenti osvenyeken kezdtunk. Egy kis szigetre pl hajoval lehet atmenni, s a lenti osvenyeken olyan kozel lehet menni nehany vizeseshez, hogy szinte meg lehet erinteni a vizfuggonyt. Ami azt jelenti, hogy nagyobb zuhannyal er fel a vizfuggony megkozelitese. Persze ilyenkor osszes fenykepezo beugrik a hatizsakba, mi meg boldogan allunk a vizeses elott, elvezve, hogy teljesen vizesek leszunk. Ugyanis olyan meleg van, hogy 5 perc alatt megszaradunk, igy eleg sokszor kozelitunk a vizfuggonyhoz.
Delutan a fenti osvenyeket jarjuk be (ezek sajnos kevesbe vizesek), de ugyanolyan szepek. Egy kisvasuttal (ami kornyezetkimeloen gazzal megy) elmegyunk az "Ordog Torkahoz" is, ami a legnagyobb vizeses az Iguazunal.
Pillangok, madarak, teknosok, kisebb allatok minden mennyisegben, de sajnos tukant (ami a park egyik jelkepe) nem sikerul latnunk, sem majmot, aligatort, vagy pumat, ami szinten eleg sok van itt. :(
Az utolso osvenyre mar hulla faradtan lepunk. Ez a legvadregenyesebb, ide keves turista jon, le sincs fedve, igazi fold-ut az oserdoben. Csend van, ill emberi csend, de az erdo milliard hangja duruzsol a fulunkbe.
Orias hangyak lepkednek az osvenyen, neha testuknel tobbszor nagyobb leveleket, kisebb pokokat cipelve!
Lianok, pokhalok, a nap beszurodo fenye a dus lombozaton keresztul... minden nagyon vadregenyes.
Erre az osvenyre (ami 3,5 km hosszu oda, ugyanennyi vissza) mar alig tudom berancigalni Galient. Mindketten elcsigazottan lepdelunk, de engem hajt a felfedezes vagya, hogy valszeg soha nem jovok ide vissza, hat latni akarok mindent. O inkabb visszamenne a kempingbe, egy jo zuhanyt venni s aludni. De mivel en megyek, jon o is.
De megeri a "szenvedest", mert az osveny vegen egy kis vizeses alatt termeszetes furdokad var, (6-8 masik turistaval egyutt). Jol esik a hus habokban uszni, s felmaszni a vizeses ala.
Mint egy filmben, ugy allunk a lezudulo vizcseppek zaporaban. :) Ha nem lenne ott a tobbi turista, romantikus lenne ezerrel.
Felfrissulve indulunk vissza.
Mire a kijarathoz erunk, a nap mar kevesbe forro, a labunk viszont faj, mert ma eleg sokat turaztunk, s jol kifarasztottuk labizmainkat.
Bagyadtan ulunk fel este 7kor a buszra, s a klimanak koszonhetoen hamar el is alszunk a kenyelmes uleseken. Szerencsere felebredunk meg a kemping elott, igy idoben le tudunk szallni.
Gyors bevasarlas, majd ismet grill-vacsora.
Ugyanis a kempingben mindenkinek van egy grillezoje (a grillezes, vagy "parillada" a legnagyobb argentin szokas, nincs csaladi ebed hus-sutes nelkul. Minden kemping, bungalow-hoz jar egy grill). Igy elso nap vettunk faszenet, s minden nap hatalmas, 300 grammos belszinszeletekkel terunk haza a szupermarketbol. Hozza salata, vagy tegnap pl foliaban sult krumpli-hagyma-tejszin volt a menu. ISTENI.
Amugy Argentinaban ez az egyetlen olcso dolog : a belszin. A marhahus legjobb reszeit, pl amit veszunk mar 2 napja (s fogunk ma este is) bagoert adjak. Pl egy 350 grammos szeletert kb 300 forintnyi pesot fizettunk! Tegnap 800 gramm hust vettunk (ebbol en kb 250 grammot, Galien a maradekot tolta be)
Majd Unoztunk egyet a szomszed satorban lako francia parral, s mivel a krumpli lassan sult, igy minden eltolodott, s agyba, azaz matracra kerules is ejfel utanra tevodott.
Amugy fura ez a tropusi elet, van egy kabocafeleseg, ami kb 7-8 cm lehet, szazszor erosebb hangon ciripel, mint a mediterran kaboca. Olyan fulsiketito, hogy eloszor nem is tudtuk, hogy allat adja ki ezt a hangot. Kb olyan, mint telen a befagyott csovek ellenere kinyitni a vizcsapot, fulsiketito hang. Meg is fajdult tole a fejem tegnap (tul faradt voltam a toleralasahoz). Amugy egesz nap ciripelnek, de hajnalban, s naplemente utan a legerosebben. Este annyira hangosak, hogy nem ertjuk egymas szavat! S ez nem vicc.
Ezen kivul a szunyogokkal vivunk sokat. Erdekes mod a labunkat tamadjak foleg es szinte kizarolag. Igy az en labamon tobb a csipes, mint a szabad, pukli nelkuli borfelulet. De nem veszes, mert sem a csipest nem erezzuk, sot alig viszket, a mi otthoni szunyogjainkhoz kepest. Csak hatalmas, piros puklit hagy. PErsze az europai szunyogriasztokra nem nagyon reagalnak... :(
Ma semmit nem csinalunk. Jo sokaig aludtunk (en eleg szarul), reggeli 11kor, kave delben (mivel a kozpontba kell bebuszozni erte)... Buszjegyvetel, internet, vasarlas, ebed (salata), du pihi, majd seta egy kozeli nevezetesseghez, s sutogetes a program. Holnap szinte ugyanez. Nem nehez lustara venni a figurat, ebben a hosegben nehezen mozog az ember... :)
kepet sajna nem tudtam feltolteni, a blogger oldala miatt... de nem hagytam magam, s feltoltottem mashova! :))
az indafoto.hu oldalamon megnezheto par kep. Ha ide kattintotok (asszem ctrl + klikk), egybol bejonnek! :)
http://indafoto.hu/blanche/argentina_iguazu
Faradtan (mivel sokaig sutogettunk), 7kor keltunk, hogy a 7.40es buszt elerjuk, igy az elsok kozt voltunk, akik beleptek a Nemzeti Park teruletere aznap. Nem volt rossz otlet ilyen koran kelni, mivel az elso par oraban meg eleg kevesen voltak, sok helyen egyedul setalgattunk az osvenyeken.
Tudni kell errol a hatalmas vizesesrol, hogy 3 orszag hataran fekszik. Azaz maga a vizeses csak 2, Brazilia (kisebb resze) es Argentina (70%ban) teruleten.
A 275 kisebb-nagyobb vizeses 2,5 km-nyi teruleten zubog ala a melybe. A legmagasabb az "Ordog torka", 90 meter magasrol omlik le, vastag parafelhot vonva a "torok" kore es fole.
Az argentin resz sokkal bujabb, mint a brazil (allitolag). Az egesz egy hatalmas buja oserdo. Valojaban ez itt mar az oserdo, a tropusi Amazonas videke (meg ha eleg messze is vagyunk az Amazonastol). A parkot atszelik a jol megepitett osvenyek, szinte mind kovel boritva, hogy meg kerekes szekkel is lehessen rajtuk gurulni. De ez nem akadalyozza meg, hogy egy igazi oserdoben erezzuk magunkat. Lelepve az osvenyrol ugyanis valoban az oserdoben vagyunk (sok helyen van pl tabla, hogy a majmok, coatik etetese tilos es veszelyes, ill mindenhol kigyora figyelmeztet a tabla.
Reggel, mikor meg keves turista volt, s az osvenyeken (majdnem) csak mi voltunk, lassan es csendben mentunk, hogy minel tobb allatot meg tudjunk figyelni.
Sok madar, meg tobb pok (oriasi, nagy labuak, de nem a madarpok-felek, hanem a merges picik) es pokhalo mindenhol. Koatit is lattunk (nem tudom, hogy hivjak magyarul), ez valami mosomaci fele, hosszu farokkal, a szurikatara is hasonlit, az erdo aljnovenyzeteben mozog, es allitolag nagyon harap. Mi egy csaladot lattunk, anyat picinyeivel vonulni, de ok nem jottek kozel, hogy a harapast teszteljuk.
Meg valami fura tengerimalac-nyul-mokus fele hibridet is lattunk tobbszor is, eszegetni a fak alatt. Ot jol meg tudtuk figyelni, mert eleg suketnek nezett ki, nem reagalt nagyon kozeledesunkre.
A nagy iguanak okoztak az elso meglepeteseket, kb 50-60 cm hosszuak, lomhan lepkednek az osvenyeken, s meg az embertol sem felnek nagyon. Sot, mikor ebedeltunk, odajottek, mivel mindent megesznek, igy a morzsakkal jol megetettuk oket (amugy vigyazni kell, mert mivel dogevok, sok fertozest okozhat, ha megharapnak).
A legjobban a pillangokat elveztem. Olyan erzes volt egesz nap, mintha egy pillango-parkban lennenk. Ezer es millio pillango repdesett mindenfele, ezer fele, hatalmas, pici, szines es szurke. Meses volt!
A parkban kb 10-15 kmnyi osveny van (sacc/kb), oda-vissza setalva rajtuk ez tetemes tura. Delelott a lenti osvenyeken kezdtunk. Egy kis szigetre pl hajoval lehet atmenni, s a lenti osvenyeken olyan kozel lehet menni nehany vizeseshez, hogy szinte meg lehet erinteni a vizfuggonyt. Ami azt jelenti, hogy nagyobb zuhannyal er fel a vizfuggony megkozelitese. Persze ilyenkor osszes fenykepezo beugrik a hatizsakba, mi meg boldogan allunk a vizeses elott, elvezve, hogy teljesen vizesek leszunk. Ugyanis olyan meleg van, hogy 5 perc alatt megszaradunk, igy eleg sokszor kozelitunk a vizfuggonyhoz.
Delutan a fenti osvenyeket jarjuk be (ezek sajnos kevesbe vizesek), de ugyanolyan szepek. Egy kisvasuttal (ami kornyezetkimeloen gazzal megy) elmegyunk az "Ordog Torkahoz" is, ami a legnagyobb vizeses az Iguazunal.
Pillangok, madarak, teknosok, kisebb allatok minden mennyisegben, de sajnos tukant (ami a park egyik jelkepe) nem sikerul latnunk, sem majmot, aligatort, vagy pumat, ami szinten eleg sok van itt. :(
Az utolso osvenyre mar hulla faradtan lepunk. Ez a legvadregenyesebb, ide keves turista jon, le sincs fedve, igazi fold-ut az oserdoben. Csend van, ill emberi csend, de az erdo milliard hangja duruzsol a fulunkbe.
Orias hangyak lepkednek az osvenyen, neha testuknel tobbszor nagyobb leveleket, kisebb pokokat cipelve!
Lianok, pokhalok, a nap beszurodo fenye a dus lombozaton keresztul... minden nagyon vadregenyes.
Erre az osvenyre (ami 3,5 km hosszu oda, ugyanennyi vissza) mar alig tudom berancigalni Galient. Mindketten elcsigazottan lepdelunk, de engem hajt a felfedezes vagya, hogy valszeg soha nem jovok ide vissza, hat latni akarok mindent. O inkabb visszamenne a kempingbe, egy jo zuhanyt venni s aludni. De mivel en megyek, jon o is.
De megeri a "szenvedest", mert az osveny vegen egy kis vizeses alatt termeszetes furdokad var, (6-8 masik turistaval egyutt). Jol esik a hus habokban uszni, s felmaszni a vizeses ala.
Mint egy filmben, ugy allunk a lezudulo vizcseppek zaporaban. :) Ha nem lenne ott a tobbi turista, romantikus lenne ezerrel.
Felfrissulve indulunk vissza.
Mire a kijarathoz erunk, a nap mar kevesbe forro, a labunk viszont faj, mert ma eleg sokat turaztunk, s jol kifarasztottuk labizmainkat.
Bagyadtan ulunk fel este 7kor a buszra, s a klimanak koszonhetoen hamar el is alszunk a kenyelmes uleseken. Szerencsere felebredunk meg a kemping elott, igy idoben le tudunk szallni.
Gyors bevasarlas, majd ismet grill-vacsora.
Ugyanis a kempingben mindenkinek van egy grillezoje (a grillezes, vagy "parillada" a legnagyobb argentin szokas, nincs csaladi ebed hus-sutes nelkul. Minden kemping, bungalow-hoz jar egy grill). Igy elso nap vettunk faszenet, s minden nap hatalmas, 300 grammos belszinszeletekkel terunk haza a szupermarketbol. Hozza salata, vagy tegnap pl foliaban sult krumpli-hagyma-tejszin volt a menu. ISTENI.
Amugy Argentinaban ez az egyetlen olcso dolog : a belszin. A marhahus legjobb reszeit, pl amit veszunk mar 2 napja (s fogunk ma este is) bagoert adjak. Pl egy 350 grammos szeletert kb 300 forintnyi pesot fizettunk! Tegnap 800 gramm hust vettunk (ebbol en kb 250 grammot, Galien a maradekot tolta be)
Majd Unoztunk egyet a szomszed satorban lako francia parral, s mivel a krumpli lassan sult, igy minden eltolodott, s agyba, azaz matracra kerules is ejfel utanra tevodott.
Amugy fura ez a tropusi elet, van egy kabocafeleseg, ami kb 7-8 cm lehet, szazszor erosebb hangon ciripel, mint a mediterran kaboca. Olyan fulsiketito, hogy eloszor nem is tudtuk, hogy allat adja ki ezt a hangot. Kb olyan, mint telen a befagyott csovek ellenere kinyitni a vizcsapot, fulsiketito hang. Meg is fajdult tole a fejem tegnap (tul faradt voltam a toleralasahoz). Amugy egesz nap ciripelnek, de hajnalban, s naplemente utan a legerosebben. Este annyira hangosak, hogy nem ertjuk egymas szavat! S ez nem vicc.
Ezen kivul a szunyogokkal vivunk sokat. Erdekes mod a labunkat tamadjak foleg es szinte kizarolag. Igy az en labamon tobb a csipes, mint a szabad, pukli nelkuli borfelulet. De nem veszes, mert sem a csipest nem erezzuk, sot alig viszket, a mi otthoni szunyogjainkhoz kepest. Csak hatalmas, piros puklit hagy. PErsze az europai szunyogriasztokra nem nagyon reagalnak... :(
Ma semmit nem csinalunk. Jo sokaig aludtunk (en eleg szarul), reggeli 11kor, kave delben (mivel a kozpontba kell bebuszozni erte)... Buszjegyvetel, internet, vasarlas, ebed (salata), du pihi, majd seta egy kozeli nevezetesseghez, s sutogetes a program. Holnap szinte ugyanez. Nem nehez lustara venni a figurat, ebben a hosegben nehezen mozog az ember... :)
kepet sajna nem tudtam feltolteni, a blogger oldala miatt... de nem hagytam magam, s feltoltottem mashova! :))
az indafoto.hu oldalamon megnezheto par kep. Ha ide kattintotok (asszem ctrl + klikk), egybol bejonnek! :)
http://indafoto.hu/blanche/argentina_iguazu
2008. december 11., csütörtök
Iguazu
(kicsit idegesen, de ujrakezdem... ugyanis megirtam a teljes bejegyzest, s elszallt minden - brrrrr)
Ma de 11kor megerkeztunk az Iguazu-hoz. Egyelore meg nem a vizeseshez, mert az 23 km-re van a varostol, a hataron (Brazilia-Paraguay-Argentin hatar).
A buszut egesz kellemes volt, kenyelmes busz, ketszeri (eleg feledheto) kaja, jo filmek.
Kiszallva a kis telepulesen rogton mellbevagott a hoseg. Ugyanis itt mar tropusi esoerdo van, ennek megfelelo paras meleggel. a kb 30valahany fokot a nagy paratartalom miatt sokkal tobbnek erzi az ember.
Elobb felvertuk a satrat a varos melletti csendes kempingben, majd kaja, informalodas.
Csak holnap megyunk a vizeseshez, mivel eleg draga, kihasznaljuk a teljes napot, s nyitastol zarasig ott leszunk.
S mivel ez egy kedves, hangulatos hely, ugy dontottunk maradunk meg par napot, 2 napot pihenessel fogunk tolteni, felfedezve a kornyeket (mar amit gyalog es helyi busszal lehet).
PS : El Chalten-hoz /dec 1 toltottem fel 5 kepet
Ma de 11kor megerkeztunk az Iguazu-hoz. Egyelore meg nem a vizeseshez, mert az 23 km-re van a varostol, a hataron (Brazilia-Paraguay-Argentin hatar).
A buszut egesz kellemes volt, kenyelmes busz, ketszeri (eleg feledheto) kaja, jo filmek.
Kiszallva a kis telepulesen rogton mellbevagott a hoseg. Ugyanis itt mar tropusi esoerdo van, ennek megfelelo paras meleggel. a kb 30valahany fokot a nagy paratartalom miatt sokkal tobbnek erzi az ember.
Elobb felvertuk a satrat a varos melletti csendes kempingben, majd kaja, informalodas.
Csak holnap megyunk a vizeseshez, mivel eleg draga, kihasznaljuk a teljes napot, s nyitastol zarasig ott leszunk.
S mivel ez egy kedves, hangulatos hely, ugy dontottunk maradunk meg par napot, 2 napot pihenessel fogunk tolteni, felfedezve a kornyeket (mar amit gyalog es helyi busszal lehet).
PS : El Chalten-hoz /dec 1 toltottem fel 5 kepet
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)