Jo itthon lenni, de nagyon hianyzik.... minden...
Gondolatban felülök ismét a repülőre, s par másodperc múlva már meg is érkezem, ott vagyok Buenos Aires-ben.
December 16-a van, épp most érkeztünk vissza a városba, Iguazuból.
Miutan 10kor felhívtuk Isa-t, Galien francia-argentin családi barátját, ő rögtön felajánlja, hogy lakjunk nála.
Igy fel óra múlva már Buenos Aires egyik legdrágább polgári negyedében sétálunk, a megadott címet keresve.
Hatalmas, fakapu előtt találtuk magunkat, nagy, réz kopogtatókkal feldíszítve.
Bent múzeumi folyosó méretű márványelőtér, kb 50 méteren kanyargott a liftig. Balra kis, trópusi növényekkel telerakott belső udvar, szökőkúttal, jobbra a szállodai recepcióhoz hasonlító portáspult, éjjel-nappali portásszolgálattal. A márványfolyosón márványszobrok. Nem ragozom, furán éreztük magunkat többnapi koszunkkal, hatalmas hátizsákunkkal.
Isa nagyon kedves volt. Első pillantásra elbűvölt, nyíltságával, karakterével.
A többnapi kényeztetést nem tudom hogyan meghálálni.
Kaptunk egy külön szobát, az egyik falat szinte teljesen beborító tükörrel, légkondival, kertre néző ablakkal, és fejünk fölött hatalmas faliszőnyeggel.
Maga a lakás hatalmas. Labirintus. Klasszikus szalon, kandallóval, régi bútorokkal, aranyozott mindennel, zongorával, festményekkel a falon, külön könyvtárszobával ... egyáltalán, minden a jólétről árulkodott.
Innen nyílt az étkező, hatalmas, ovális asztallal. Megjegyzem, minden reggel megterítve várt a reggelivel, míg végre kikeltünk az ágyból. Porcelán étkészlettel, és ezüst evőeszközökkel. Na persze! :)
A lakás amúgy Isa anyukájáé, Alix-é, aki egy 64 éves, elbűvölő, fitt, és rettentő jó humorú elegáns dáma. Közvetlen, kedves. Nagyon megszerettem. 3 éve tanult meg ikonokat festeni, s most vett részt az első kiállításon 6 ikonjával, amik igazán szépek!!! Le a kalappal előtte.
4 napos B.Aires-i tartózkodásunk jórészt a pihenésről, s az élet élvezetéről szólt.
Sokáig aludtunk, nagyokat ettünk, sétáltunk, és délután sziesztáztunk. Nem állítom, hogy mindent láttunk B.A-ből, de a lényeget igen, s a város hangulatát teljesen sikerült magunkba szívni.
Első nap a belváros tüzetesebb felfedezését tűztük ki célul.
A Plaza de Mayo és környéke, a Sarmiento Admiralis 3 árbócos, 19. századi múzeumhajója, a város legrégebbi könyvesboltja és gyógyszertára, és a belváros építészeti eklekticizmusa volt jellemző erre a sétára.
Majd este Isa-val lesétáltunk a pár utcányira lévő Recoleta negyedbe. Pontosabban a hatalmas parkba, ahol 150-200 éves, de korukat sokkal többnek mutató, hatalmas faóriásokban gyönyörködtünk a lemenő nap fényében. Egzotikus fák, pl egy hatalmas fikuszféle. A parkban van B.A legszebb temetője, ahol a város krémje nyugszik, a párizsi Montmartre, vagy Pere Lachaise temetőkre hasonlító miniváros. A mellette lévő fehér templom a naplementében varázsos volt, s mikor beléptünk, épp valami misét kísérő templomi zene zengte be a templomteret, az oltáron égő gyertyák pedig sejtelmesen egészítették ki a vörösen bevilágító napsugarak fényét.
Majd Isa elvitt minket egy kis körre a Rió La Plata folyóhoz, a tengerpartra, meg az Avenida Libertador mellett fekvő hatalmas és csodás parkba. Kis tavak, libák, gyönyörű növények, rengeteg sportoló buenos aires-i. A park mellett hatalmas felhőkarcolók alkották a kontrasztot.
Majd az estét egy kis borozgatással zártuk, a Recoleta temető melletti park egyik kávézójában.
Másnap sokáig alvás (mint minden nap amúgy), majd reggeli után visszamentünk a Recoletaba.
Mig én a temetőben bóklásztam, Galien internetezett.
Majd lesétáltunk/buszoztunk a Palermo Viejo negyedbe, ami egy 20-30-as években épült házakkal dicsekvő, kellemes, hangulatos, kissé bohém negyed. Színes házai egy másik korszakot és országot idéznek.
Ebéd után megkerestük a belvárosban, a Callao út mellett a híres színházból átalakított El Atheneo könyvesboltot. Szemünk-szánk tátva maradt az álmulkodástól, kb olyan, mintha a budapesti operában rendeztek volna be könyvesboltot úgy, hogy minden dekorációt, aranyozást meghagynak, csak a székeket veszik ki!!!
Este Café Tortoni-ba mentünk, hogy egy igazi tango-esten vegyünk részt. De nem volt szerencsénk, mivel épp akkor zártkörű rendezvény volt, így egy nagy esti séta lett a látogatásból.
Harmadnap a La Boca negyedbe mentünk ki. Ez egy elturistásodott szegénynegyed, a tango egyik szülőföldje. A Caminito (utca) s környező kis utcácskák tele vannak színes házakkal, művészekkel, utcákon táncoló tango-táncosokkal, bohém hangulattal, és napfénnyel (ami amúgy az egész városra jellemző. Apropó éghajlat : itt is nagyon meleg van, na azért nem annyira, mint IGuazunál, csak olyan 57 fokos páratartalom és 29-30 fok, amit simán 40nek érezni a tűző napon. )
Kései ebéd a San Telmo negyed (na ez most a tango bűvös negyede) egyik éttermében, ahol legendásan jó (és olcsó) a bélszín. Hogy olcsó lett volna, nem állítom, de tény, hogy kapitális méretű bélszínnel, körettel, borral ettük magunkat szinte betegre 96 pesoért, ami kb 6500 forint (kettőnknek).
Délután végén kis sziesztára és zuhanyra hazaugrottunk, mivel este Galien nagybátyja és Isa közös barátjához voltunk hivatalosak vacsorára.
Lidia Borda (a házigazda) Argentina egyik legjobb és legismertebb tango-énekese. Egy művésznegyedben lakik két aranyos gyerekével és Pablo nevű szellemes férjével.
A vacsora kitűnő volt, és - mindannak ellenére, hogy Lidiáék csak spanyolul beszélnek, így a kommunikáció jórészt Isa tolmácsolásával történt - nagyon jól éreztük magunkat.
Pénteken (a szokásos ráérős felkelés után) a délelőtt végét és a délután elejét ismét az El Atheneo-ban töltöttük. Annyira jó hangulatú ez a hely, hogy múltkor eldöntöttük, beülünk ide olvasni. Ugyanis van itt egy kávézó (a régi szinpad helyén), és mindenhol székek, fotelok vannak a páholyokban, mint egy könyvtárban, s rengeteg olvasó, de a könyvet megfizetni nem tudó ember jár ide, mint egy hangulatos könyvtárba.
Majd gyomrunk korgására elindultunk haza, beugorva a közértbe, így otthon fenséges raviolit tudtunk főzni fokhagymás krémmel, előtte friss avokadoval és még meleg baguette-tel.
Délután pihenés, szieszta, majd este Isával elindultunk, hogy meghódítsuk a tango-bárokat.
Előbb a Café Torquato Tasso-ba mentünk, ahol épp tango-fesztivál volt, így egy kb 120 éves, de fantasztikus zenészpáros játékát tudtuk élvezni. Az egyik papi harmonikán, a másik gitáron játszott. De olyan jól, hogy néha azt hittük két gitáros van, mivel egyszerre szólaltatta meg a magas és mély hangokat kétféle módon.
A következő zenekar egy kissé egzaltált, modern együttes volt. újszerű, s bár nem rossz, de éjfélkor leléptünk, mert még más helyekre is be akartunk nézni.
Egy olyan bárba mentünk, aminek a címét a tango-énekes Lidiától kaptuk, teljesen autentikus és turistamentes hely.
Leginkább egy hatalmas kulturház volt, ill annak pincéje, ami hatalmas és modern terem.
Középen táncparkett, körben asztalok. Mindenféle korosztály, ez itt a helyi disco. Kb olyan hangulatú, mint a budapesti Forgács utcai műintézmény. Tánc, tánc, és tánc.
Itt álmélkodtunk néhány zseniális pár tango-tudásában, majd egyszercsak a forró hangulatú tango abbamaradt,s gyorsabb dallamok csendültek fel. Rájöttünk, hogy ez itt kérem Salsa, amire mindhármunknak forrni kezdett a vére. Galien táncolni akart (ami fura, mert nem tud salsázni, viszont imád bulizni), így én nem mondtam nemet.
Jó volt táncolni, ismét, majd 2 év után a salsát, rátalálni a (majdnem) elfeledett lépésekre.
A rövid buli után még sétáltunk picit ebben az éjjel fél 2kor is nyüzsgő, bárokkal és éttermekkel teli negyedben, majd hazatértünk.
A szombat a pakolás, hosszú reggeli és zongoralecke jegyében telt. A reggeli és indulás közti órában Galien rögtönzött zongoraleckét vett Isától (aki istenien zongorázik). Én le voltam nyűgözve, mindkettőjük által..
Majd délben megérkezett a bérkocsi, s mi könnyes szemmel vettünk búcsút Isától. A 40 perces út alatt lehúzott ablakkal élveztük a decemberi nyár utolsó perceit. A kék eget, napfényt, meleget, a kirakatokat díszitő feldíszített karácsonyfák és nyár látványának kontraszjtát.. s mindazt, amit megszerettünk ebben a városban.
A következő 3 óra a sorbanállás, reptéri procedúrák jegyében telt.
Némi késéssel szálltunk fel.
Eseménytelen út egy szupermodern, új gépen (ahol viszont az ülések nagyon kényelmetlenek voltak, így semmit nem tudtunk aludni, csak csukott szemmel próbálkoztunk pár órát). Érintésre érzékeny képernyőre bezzeg jutott mindenkinek, így jobbára filmeket néztünk, meg zenét hallgattunk. Na meg persze ettünk, mert a kaja olyan jó volt, amit még repülőn nem ettem!
Reggel 7.20kor szálltunk le (6.00 óra helyett), Madridban. Némi szívinkfartussal próbáltunk kijutni a gépből, s keresztülverekedni magunkat az útlevél és egyéb vizsgálatokon eljutni arra a terminálra, ahonnan 30 perc múlva indult a párizsi gépünk.
Sanszos volt, hogy lekéssük, de végül egy jó kis buszozással a két terminál között, meg hatalmas futással elértük a gépet.
A csomagjaink viszont nem.
Ezt persze csak Párizsban realizáltuk (bár éreztük, hogy így lesz).
Nagyon kedves úr vette fel a jegyzőkönyvet, s megnyugtatott, hogy a csomagokat pár napon belül eljuttatják a lakcímünkre. Én teljesen nyugodt voltam, Galien kevésbé, de nem értünk rá izgulni, mert az én gépem nemsokára indult Beauvais-ról, ahova még ki kellett jutnom, átvágva egész Párizson.
Így eliramodtunk a kijárat felé, s nemsokára hallgatagon ültünk egymás mellett a metrón. Mindketten az elválásra gondoltunk...
Rövid búcsú a Charles De Gaulle - Étoile-nál, ... majd 12.10kor már a buszon ültem a Porte Maillot-nál.
Rendben elértem a 3 órás Wizz-air gépet, s 17.15kor már felülről csodáltam a káprázatosan kivilágított Budapestet. Ajándék volt ez a tiszta idő, mikor egész Európa sűrű felhőbe burkolózott. Méltó fogadtatás, amit kiegészített a szeretetteljes fogadás Dani, Apu, Ani, és Raul által.
Házikoszt vacsorára (hála Anikónak), majd hatalmas alvás.
Hát így ért véget ez a kaland.
Életreszóló ajándék volt. Nagyon örülök, és hálás vagyok, hogy megadatott ez az út.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése